LE
PETIT
PONT
DE
BOIS,
J’ATTENDS
LES
FEES.
LA
MELANCOLIE
s’installe
quand
je
vois
LE
MUR DE
LA
PRISON
D’EN
FACE
.Sur
L’ECRITOIRE,
LES
MOTS
s’envolent
et
CE
N’EST
PAS CE
QU’ON
FAIT
QUI
COMPTE
Je
pense
toujours
à
LA
MAMAN
D’AMANDINE,
cette
PETITE
FILLE
avec
qui je
faisais
LA
TARENTELLE.
LE
TEMPS
S’ECRIT
SUR
SON
VISAGE,
car
elle
va
avoir
TRENTE
ANS
.J’espère
la
retrouver,
si
elle
entend
les
plus
beaux
airs
de
L’OPERA
que je
joue
sur
LE
PIANO
DE
MELANIE.
Si
elle
ne
revient
pas,
je me
réfugierai
dans
LA
MAISON
DU
BUCHERON...
Près
du
VIRAGE.
Maud
|